Kíméletlenül és értelmetlenül vágták ki egészséges fák sorát az észak-budapesti Duna-parton – köztük az egész pesti partszakasz egyik legnagyobb fáját – és az angyalföldi Dráva utcában. Ebben a történetben az a legborzasztóbb, hogy nemhogy még a minimális információmegosztás (plakát, látványterv, munka leírása) sem történt meg, de egészen konkrétan úgy próbálták meg élből leszerelni az érdeklődőket, hogy tudatosan félrevezették őket, azt hazudva, hogy a fákat csak „frissítik, s tavaszra kihajtanak szépen”. Mire gondoltak? Nem fog kiderülni? Úgyse lesz belőle botrány? S ha lesz, úgyis elmúlik?
Az egész országban beruházásügyileg nem alakult ki az egyeztetés, bevonás kultúrája. Erről nemrégiben részletesen írtam A Városliget Arnstein létráján című cikkemben, amely az Építészfórumon jelent meg.
A tényleg gyönyörű, egészséges, rakparti fák, amelyeket most kivágtak, a Dagálytól a Margitszigetig tartó gyalogos sétány díszei lehettek volna. A magam részéről a szakmai életem során olyan mértékű, széleskörű, általánosítható mérnöki és tervezői érzéketlenségről tudok beszámolni a zöldfelületi értékek tekintetében, hogy az rendre szül ilyen helyzeteket. (Ebben az érzéketlenségben a közmű-, út-, mély- és vízépítő tervezők járnak az élen, de bőven találkozni ilyen főépítészi hozzállásokkal is.) Ezekhez csak adalék a döntéshozói érzéketlenség. A BKK például a kivitelezéseiben mára rendre még a saját maga által létrehozott tervek zöldfelületi előírásait is felülírja (lásd a budapesti Bartók Béla út esetét).
Saját nem budapesti személyes példám egy olyan kálvária-főbejárati tervem, amelynek gyakorlatilag minden vonala arra irányult, hogy a koncepció kiemelt elemévé tegyen 4 db 50 éves tiszafát. Mire a tervezői művezetés helyszínére értem, a kivitelező és az őt irányító főépítész ebből kettőt már kivágatott annak ellenére, hogy a tervben minden a megtartásukat irányozta elő. A tettüket nem tudták indokolni észérvekkel, csak azzal, hogy a bontógépnek útban volt. De mikor leordítottam a fejüket, akkor a bontógép a másik kettőt valahogy mégis ki tudta kerülni.
Mesélhetnék arról is, amikor a geodéta kisfejszével jelöli meg a bemért fák törzsét egy méteres magasságban, lenyúzva róluk a háncsréteget az egyik oldalon; vagy amikor az építésvezetőnek 12 alkalommal kell szólni, hogy a terv és a vállalás alapján kalodázza már végre körbe a megtartandó fák törzsét, és ne rájuk borítva tárolja a bontott aszfaltot; vagy hogy készítse már elő azt a fát átültetésre, mert ha nem ássa most körbe, akkor 3 hónap múlva nem fogja tudni átültetni.
Röviden: iszonyatos nagy gáz van a zöldfelületekről a fejekben. Országos szinten. Rendet kéne végre tenni.
Bardóczi Sándor
tájépítész
a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja